Viviana Ponce (nem a valódi neve) 38 éves, és élelmiszert árul az utcán La Limában, az északnyugat-hondurasi Cortés megyében található településen. Minden nap kiment a talicskájával, hogy burritókat és baleadákat áruljon, hogy eltartsa a családját. Három gyermekével, négy, hét és 18 évessel együtt egy házban élt, amelyet néhány éve építettek az apjával és testvéreivel. Keményen dolgoztak, hogy otthont varázsoljanak belőle. Az udvaron kutyák mellett, kacsákat és tojótyúkokat tartottak, amelyek tojásait a helyi piacon árulta.
Az Eta hurrikán okozta katasztrófa
2020. november 4-én délután 5 óra körül Viviana és szomszédai végignézték, ahogy a Chamelecón folyó ellenőrizhetetlenül megemelkedik. Egy órával később az erős szél nyomása alatt átszakadt a gát, és a folyó átszakította a partjait, hatalmas áradásokat okozva az egész településen. Egyetlen éjszaka alatt több ezer hondurasi élete változott meg. Még aznap a helyi kormány szükségállapotot hirdetett és országos vörös riasztást adott ki.
Az Eta hurrikán, egy 5-ös kategóriájú hurrikán, amelynek szélsebessége elérte a 260 km/h-t, pusztítást hagyott maga után, különösen az olyan szegényebb közösségekben, mint ahol Viviana lakik. Két héttel később az Iota hurrikán sújtotta a régiót. Az Amnesty International szerint mindkét vihar legalább 94 halálos áldozatot követelt, és közel négymillió hondurasi ember életére volt hatással. A szomszédos országokat, Guatemalát és Nicaraguát is érintette, de Hondurast, ahol a lakosság 60%-a már a katasztrófa előtt is szegénységben élt, a legsúlyosabban érintette.
A hondurasi Szociális Fórum a Külföldi Adósságért és Fejlődésért (FODESH) szerint a katasztrófa évekkel vetette vissza az országot szomszédaihoz képest.
Káosz és kétségbeesés
Az áradások után káosz és kétségbeesés uralkodott. Viviana, aki nem tudta elhinni, mi történt, térdig érő vízben gázolt át gyermekeivel. Még ma is emlékszik arra a pillanatra: „A víz elsodorta a kapukat, ágyakat, ablakokat, fákat”. Utak, hidak, termények, gyárak, villanyvezetékek és házak semmisültek meg. A közösség el volt vágva a külvilágtól, Viviana pedig mindent elvesztett, amit az évek során megkeresett.
„Jó és boldog életünk volt, még ha szerény is. Most semmink sincs, és mindent elölről kell kezdenünk” – mondja.
Ő és családja egy távoli iskolában találtak ideiglenes menedéket, amely vészhelyzeti helyként szolgált. Csaknem két hónapot töltöttek ott. „Az első napokban nem volt mit ennünk, mert az iskola szinte teljesen el volt vágva a külvilágtól” – számol be Viviana.
Éghajlatmenekülés: növekvő jelenség
Ma Viviana egyike annak a több ezer embernek, akik az éghajlatváltozás miatt kényszerültek elhagyni otthonukat. A nemzetközi jog szerint ezeket az embereket éghajlati menekülteknek nevezik.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint évente több mint 20 millió ember kényszerül elhagyni otthonát a szélsőséges időjárási események miatt. A 2023-ban bejelentett új lakóhelyváltoztatások több mint fele az éghajlattal kapcsolatos: 26,4 millió embernek kellett elmenekülnie.
Honduras a globális dél egyik legsúlyosabban érintett országa. A mezőgazdaság, az egyik legfontosabb bevételi forrás, áradások és aszályok miatt szenved, amelyek rendszeresen tönkreteszik a termést és a munkahelyeket. A Greenpeace jelentése rámutat, hogy tízből hat, az éghajlattal összefüggő lakóhelyváltoztatást az árvizek okozzák, amelyeket a viharok, az aszályok, a földcsuszamlások és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok követnek.
„Felborítjuk a természet egyensúlyát, és ennek közvetlen következményei vannak, mert nap mint nap függünk tőle” – magyarázza Vicente Serrano biológus.
Éghajlati migráció és társadalmi egyenlőtlenségek
Az éghajlatváltozás hatásai mindenkit érintenek, de a legszegényebb országok szenvednek a leginkább. Vicente Serrano biológus ezt „éghajlati paradoxonnak” nevezi: azokat érinti a legjobban, akik a legkevésbé járulnak hozzá az éghajlati válsághoz.
Az érintettek közül sokan saját országukban maradnak, mivel nincs meg az anyagi lehetőségük a nemzetközi migrációra. Viviana azt mondja: „El akartam hagyni az országot, de munka és pénz nélkül, beteg apával és kisgyerekekkel ez lehetetlen volt”.
Alessandro Forina antropológus hangsúlyozza: „A természeti katasztrófák megmutatják a társadalmi osztály és a védekezési képesség közötti kapcsolatot. Akiknek vannak erőforrásaik, azok ellenállóbb házakat tudnak építeni vagy elvándorolnak – a többiek hátramaradnak”.
Hondurasban és El Salvadorban jelenleg több mint 318.000 belső menekült van.
A nők mint különösen veszélyeztetett csoport
Amikor az ökológiai válság okozta kitelepítésről beszélünk, figyelembe kell vennünk a nők perspektíváját. A nemek közötti egyenlőtlenség a nőket – különösen a kevés forrással rendelkezőket – a katasztrófákkal szemben kiszolgáltatottabbá teszi. Korlátozott a képességük a kockázatok minimalizálására, és a migráció gyakran további veszélyeket rejt számukra, például szexuális visszaélést vagy emberkereskedelmet – figyelmeztet a Forina.
Az átutazási időszak alatt és a befogadó közösségekben gyakran hiányoznak az alapvető szolgáltatások, például az egészségügyi ellátás, az oktatás és a gondozás. Az Eta hurrikán után a BBC beszámolt a hondurasi szükségszállásokon történt szexuális zaklatásról és diszkriminációról. A nők elmondták, hogy mosakodás közben kémkedtek utánuk, nem volt menstruációs higiéniájuk, és el kellett viselniük a szexualizált megjegyzéseket. A támadások gyakran alvás, mosakodás vagy átöltözés közben történnek a menedékhelyeken és sátrakban.
A kihalt vagy militarizált tranzitútvonalak és az állami jelenlét hiánya miatt a nők és lányok kiszolgáltatottak az emberkereskedelemnek. Az UNHCR szerint a szexuális erőszakot gyakran a hatalom demonstrálására használják, néha más migránsok megfélemlítésére is. Emellett a szexuális erőszakról készült képeket is terjesztik, hogy még inkább megbélyegezzék őket.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint a nemek közötti egyenlőtlenség növeli a nők kockázatát és sebezhetőségét a szélsőséges időjárási eseményekkel szemben. A migráció során gyakran előfordulnak nem kívánt terhességek, amelyeket nehéz menet közben kezelni. Sok nő nem kér orvosi segítséget, mert fél, hogy meg kell szakítaniuk az útjukat.
A szexuális erőszak elkerülése érdekében egyes nők gyógyszert szednek a menstruáció színlelésére vagy fogamzásgátló tablettákat a terhesség megelőzésére, ahogy arról Viviana beszámolt. A kockázatok ellenére az UNEP szerint a klímaváltozás miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülők mintegy 80 százaléka nő. Forina a migráció „elnőiesedéséről” beszél: egyre több nő vándorol egyedül, gyakran gyerekekkel, mivel általában ők felelnek a család ellátásáért.
A 36 éves Claudia Hernández, egy háromgyermekes anya La Limából, az áradások után Bosques de Jucutumába menekült. Egy hónappal később a fiát akut vakbélgyulladás miatt megműtötték – ideiglenes szükségszálláson. „A legnagyobb aggodalmam az volt, hogy nem volt hol elhelyeznem a frissen operált fiamat” – számol be.
Az otthona elvesztésétől és az éhezéstől való félelem mellett az is megterhelő volt, hogy egyedül felelt a gyermekeiért. Claudia a katasztrófa következtében utcai árusként megélhetését is elvesztette. Három napig rekedt gyermekeivel együtt, amíg férje egyik barátja ki nem mentette őket egy csónakkal.
A szolidaritás, mint az ellenálló képesség kulcsa
A katasztrófa után és több hónapos távollét után a La Lima-i lakosok többsége visszatért városába, hogy a semmiből újjáépítse életét. Bár a kormány pénzügyi segítséget ígért, ez nem valósult meg. Sok érintett közösséget sorsára hagytak a helyi és állami intézmények: „Még mindig nem értjük, hogy az állam miért segít egyes közösségeknek, és miért nem másoknak, amelyek a legszegényebbek közé tartoznak, mint a miénk” – panaszolja egy érintett.
A nehéz körülmények ellenére hangsúlyozza a közösségen belüli szolidaritás kiemelkedő jelentőségét: „A nagy kölcsönös segítségnyújtás időszaka volt – amije az egyik embernek nem volt, azt a szomszédja megadta”. A főként nők által szervezett kollektív támogatási hálózatok ellensúlyozták az állami támogatás hiányát. A legsúlyosabban érintett, árvíz sújtotta régiók lakóinak támogatásában döntő szerepet játszottak. Emellett az egyesületek, a nem kormányzati szervezetek és az aktivisták kulcsszerepet játszottak az emberek megsegítésében a katasztrófa legnehezebb pillanataiban. Különösen az Operación Eta kezdeményezés, egy több mint 25 hondurasi fiatal szervezetet tömörítő szövetség nyújtott fontos humanitárius segítséget.
Hondurasban, az éghajlatváltozás által leginkább sújtott országok egyikében a fiatalok évek óta érzékenyek az ökológiai válságra. Isabella Boquín, klímaaktivista és a környezeti igazságosságért folytatott küzdelem egyik vezető hangja elmagyarázza, hogy számos mozgalom kampányol az éghajlatváltozás elleni fellépésért és a társadalmi igazságosságért – legtöbbjüket fiatalok vezetik: „Ez egy országos szintű küzdelem, és lenyűgöző látni, hogy a fiatalok felállnak, hogy követeljék az oly szükséges változásokat Hondurasban” – hangsúlyozza.
A hurrikán fordulópontot jelentett a latin-amerikai emberek tudatában. Boquín így magyarázza: „Életeket és otthonokat vesztettünk, fájdalmas élmény volt. De felnyitotta a szemünket”. Egyre többen döbbennek rá, hogy nemcsak a napok melegednek, hanem a természeti katasztrófák és az ezzel járó kitelepítések is egyre gyakoribbak. „A környezeti katasztrófák egyre gyakoribbá válása felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra” – teszi hozzá.
Az éghajlati válság egyre gyakrabban és egyre nagyobb intenzitással sújtja a bolygó legsebezhetőbb régióit. Serrano biológus hangsúlyozza, hogy kritikusan meg kell kérdőjelezni a globális Észak országainak termelési modelljét: „A jövő attól függ, hogy milyen döntéseket hozunk, és hogyan cselekszünk emberiségként”. Kritizálja, hogy a kormányok és a vállalatok csak akkor reagálnak, amikor gazdasági veszteségek fenyegetnek: „Akkor aggódunk, amikor pénzről van szó”. Arra is felszólít, hogy számos vállalat úgynevezett „zöld” elkötelezettségét vizsgálják meg, mint puszta zöldmosást, és helyette a válság strukturális okaival kellene foglalkozni: „A kapitalista rendszer kifosztja a természeti erőforrásokat. Újra kell gondolnunk, hogy honnan szerezzük be ezeket az erőforrásokat, mennyit termelünk ki belőlük, és milyen energiaforrásokat használunk”.”
Az ENSZ 29. éghajlat-változási konferenciájának (COP29) Bakuban (Azerbajdzsán) tartott ülésén az IOM ismét hangsúlyozta az éghajlatváltozás migrációra gyakorolt hatásának kezelésére irányuló konkrét intézkedések fontosságát. Felhívása: A globális közösségnek sürgősen cselekednie kell az éghajlati válság és az emberi mobilitás közötti kapcsolat kezelése érdekében.
Forrás: NPLA
 38 éves, és élelmiszert árul az utcán La Limában, az északnyugat-hondurasi Cortés megyében található településen. Minden nap kiment a talicskájával, hogy burritókat és baleadákat…){kind=link}